Várunk az Akciónapjainkra!

Az utóbbi években egyre több szó esik a fiatalok mentális egészségéről – nem véletlenül. Egy olyan generáció nőtt fel, amely egyszerre kapott több lehetőséget és több nyomást, mint valaha. Az információk állandó áramlása, a közösségi média térnyerése, az egzisztenciális bizonytalanság, a klímaszorongás, a tanulással és jövőtervezéssel kapcsolatos elvárások mind olyan tényezők, amelyek egyenként is megterhelőek, együtt viszont sok fiatal számára

Szerintem a legtöbb fiatal már legalább egyszer érezte azt, hogy „döntöttek valamiről rólunk, de velünk senki nem beszélt róla előtte”. Iskolában, városi ügyekben, vagy akár a helyi közösségi terek átalakításánál – sokszor úgy születnek meg döntések, hogy a leginkább érintettek véleménye egyszerűen kimarad a képletből. És bár erről rengeteget lehetne panaszkodni, én inkább azon gondolkodom: hogyan lehetne ezt jobban csinálni? Mert az biztos,

Valamikor 17 éves lehettem, amikor először tudatosult bennem, hogy mennyire szigorú vagyok magamhoz. Nemcsak arról van szó, hogy nem tetszett a hajam vagy hogy mennyit bénáztam matekórán. Hanem arról, hogy alapból azt gondoltam magamról: „nem vagyok elég jó”. Mintha ez lett volna az alapbeállításom. Aztán teltek az évek, és megtanultam valamit, amit mostanában próbálok tényleg gyakorolni: szeretni és elfogadni magam