Őszintén, hányszor hallottad már azt, hogy „még túl fiatal vagy ehhez”, vagy hogy „majd ha felnőtt leszel, akkor megérted”?
Mert én nem tudom megszámolni. Mintha a véleményünk kevésbé lenne érvényes, csak mert nem vagyunk még 18 felett. Az a baj, hogy sokszor elhitetik velünk, hogy csak csendben kell maradnunk, túlélni az iskolát, elvégezni a dolgunkat, és majd később lesz jelentősége annak, amit gondolunk.
De mi van, ha most történnek olyan dolgok, amik hatással vannak ránk? Mi van, ha nekünk most van mondanivalónk? Miért kéne várnunk arra, hogy valaki végre komolyan vegyen?
Klimaváltozás, oktatás, mentális egészség, közösségi média hatása – ezek nem holmi „felnőtt problémák”. Ezek a mi életünk részei. Minden egyes nap. És ha mi nem mondjuk el, hogy mit érzünk, mit tapasztalunk, mitől vagyunk kiakadva vagy épp lelkesek, akkor ki fogja? A világ pörög. Változik. És nem fogja megvárni, amíg elérjük a nagykorúságot. Ha mi nem szólalunk meg, mások fogják helyettünk eldönteni, mi lenne „jó nekünk”. Márpedig senki nem ismer minket jobban, mint mi saját magunkat.
Sokan azt hiszik, hogy a véleménynyilvánítás valami extra dolog. Hogy csak „azoknak való”, akik hangosak, vagy épp „menők”. De ez nem így van. Jogunk van elmondani, ha valami nem oké. Ha valami fáj. Ha valamiért lelkesedünk. És ez nem attól függ, hány követőd van TikTokon vagy hány lájkot kapsz Insta-sztorira. Persze, nem mindig könnyű. Én is érzem néha azt a nyomást, hogy „úgyis kiröhögnek”, vagy hogy „kinek érdekel, amit mondok?”
De aztán belegondolok: ha senki nem beszél, akkor minden ugyanúgy marad. Ha egyvalaki megszólal, már lehet, hogy valaki más is bátorságot kap. Így indul el valami.
A véleménynyilvánítás az is lehet, ha kiállsz valaki mellett az osztályban, akit cikiznek. Ha megírsz egy bejegyzést, kommentet, verset. Ha kérdezel az órán. Ha beszélgetsz a barátaiddal a suli utáni nyomásról, a szorongásról, vagy arról, hogy milyen jó lenne több kreatív lehetőség a környéken. Minden egyes ilyen alkalom számít. Nem attól lesz „valós” a hangod, hogy hangos vagy, hanem attól, hogy őszinte. És hidd el, az emberek érzik, amikor valami tényleg belülről jön.
Van, akinek a közösségi média az otthona. Másnak egy podcast, suliújság, vagy épp egy slam poetry est. Lehet, hogy csak néhány barátoddal kezditek, aztán kinövi magát. De az első lépés az, hogy akarod hallatni a hangod. Hogy nem csak magadért beszélsz, hanem azokért is, akik még nem mernek.
És tudod mi a legjobb? Hogy a hangod másoknak is erőt adhat. Lehet, hogy amit te kimondasz, pont az lesz, amit valaki más már régóta érez, csak nem tudott szavakba önteni. És lehet, hogy pont emiatt indul el egy beszélgetés. Egy változás.
Összefoglalva – te számítasz
Nem számít, hogy hány éves vagy, hány lájkot kapsz, vagy hogy néha bizonytalan vagy. Az érzéseid, gondolataid, meglátásaid értékesek. És ha nem mondod ki őket, senki nem fogja helyetted. Szóval ha valamiben hiszel, ha valami bosszant, ha valamit meg akarsz osztani: mondd ki. Írd le. Tedd ki. Beszélj róla.
Mert minden hang számít – és a tiéd is. Nem azért, mert „már elég nagy vagy”, hanem mert mindig is elég fontos voltál hozzá.
Írta: Gulyás Patrik
