Van, amikor már túlcsordul. A fejed tele van gondolatokkal, amiket se egy Insta-sztoriba, se egy TikTok-videóba nem lehet beszuszakolni. Túl hosszú, túl nyers, túl igazi. Na, ilyenkor jön képbe a slam poetry. Nem azért, mert trendi (pedig egyre az), hanem mert működik. Működik, ha ki akarod adni magadból azt, amit más nem ért meg. Ha úgy érzed, hogy túl sok minden történik benned és körülötted, és senki nem figyel igazán. A slam erre pont jó. Olyan, mint egy kiabálás, csak rímekben.
Nem kell hozzá versenyző típusnak lenni
Sokan azt hiszik, hogy a slam valami nagy, művészies előadás, amit csak színpadra születettek tudnak csinálni. De nem kell szavalóbajnoknak lenni. Sőt, nem is kell feltétlenül jól rímelned. Ami számít, az az, hogy valódit mondj. Láttam már slamet dadogva, motyogva, üvöltve. Nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy amikor beszélsz, ott van mögötte valami, amit tényleg te gondolsz. És ha ez elér másokhoz – az már több, mint amit egy átlagos hétfő délutánon elvársz az élettől.
Komoly témákról is lehet beszélni – sőt
A legjobb slamek nem csak szórakoztatnak, hanem megállítanak. Mint amikor görgetsz, görgetsz, aztán egyszer csak nézed a videót, és azt mondod: „Hoppá. Ez betalált.” Beszélhetsz a mentális egészségről, az oktatásról, arról, milyen nőnek vagy férfinak lenni ma, a szorongásról, a családról, a magányról, a társadalmi feszültségekről. Bármilyen témáról, amit a gyomrodban vagy a mellkasodban érzel. Ami nem hagy nyugodni.
Nekem például volt egy szövegem arról, milyen az, amikor úgy érzed, mindenki másnak jobban megy. Hogy te próbálod, tolod, dolgozol magadon, de mégis mintha állnál egy helyben. Azt hittem, csak nekem szól. Aztán odajött egy srác, és azt mondta: „Mintha rólam beszéltél volna.” Az ilyen pillanatokért érdemes csinálni. élettől.
Színpad nélkül is működik
A slam nem igényel reflektort. Lehet kocsmában, parkban, suliban, vagy simán otthon a telefonodba mondva. Nem kell hozzá nagy produkció. Elég egy hang. A tiéd. És ez ad neki erőt: hogy közvetlen. Hogy nem tanár magyaráz, nem politikus kampányol, hanem egy veled egykorú ember mondja, amit gondol. Nem „fentről lefelé”, hanem szemtől szembe. Ezért hallgatják végig az emberek. Mert nem prédikál – csak mesél. Néha keményebben, néha viccesen, de mindig emberien.
Miért éri meg kipróbálni?
Mert segít. Segít összerakni, amit érzel. Segít megfogalmazni, amit nem tudsz máshogy elmondani. És ha van egy kis szerencséd, másokat is elér. És akkor már nem csak magadért mondtad el, hanem valaki másért is. Nem kell, hogy elsőre jó legyen. Nem is baj, ha bénán jön ki. A slam nem díjat oszt, hanem teret ad. Teret arra, hogy megtanuld, hogyan szólalj meg – és közben talán azt is, hogyan hallgass meg másokat.
Ha mondanád, de nem tudod hogyan – kezdd el
Írj egy sort. Aztán még egyet. Ne gondolkozz túl sokat. Mondd ki, amit gondolsz. Ne úgy, ahogy „kellene”, hanem úgy, ahogy benned van. Akár rímel, akár nem. Ez nem verseny. Ez te vagy. És ha elmondod valahol – egy barátnak, egy színpadon, vagy csak a tükör előtt –, akkor már tettél valamit. Magadért, másokért, mindegy is. A lényeg, hogy megszólaltál.
A slam nem megoldás mindenre. De lehet egy kezdő lépés arra, hogy legyen hangod – és hogy meghalljanak.
És néha már ez is bőven elég.
Írta: Kovács Eszter
