A lokális kommunikációról Debrecenben

Egy újabb fontos – utolsó előtti – mérföldkőhöz érkezett a Beszéljünk róla! projekt, 2024. október 22-én Debrecenben megvalósítottuk az utolsó akciónapunkat, amelyen a lokális kommunikáció volt a középpontban.

A projekt keretében megrendezett akciónapon közel 100 főt értünk el. A projektben részt vevő fiatalokkal egy papírszínházat hoztunk létre, amely hatékonyan használható a formális- és nonformális oktatásban egyaránt. Az oktatási módszertani eszköz segíti a szakembereket abban, hogy beszélgetést kezdeményezzenek a fiatalokkal és beszéljenek az őket érintő problémákról, stresszfaktorokról például pályaorientáció, szülő-gyerek kapcsolat, időnyomás, közösségi oldalak stb. témákról.

Az akciónap egyik fő célja ennek a papírszínháznak a lektorálása volt, azaz a programokon résztvevő fiatalok konstruktív fejlesztési lehetőségeket adtak meg magával az elkészült produktummal kapcsolatban pl. szövegezés, amelyeket javítani tudtunk a zárókonferenciára. A középiskolások mellett az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatóit bevonni a projektbe, akik segítették a munkát és hozzájárultak a projekt sikeres megvalósításához.

Az akciónapon forgószínpad szerűen tartottunk foglalkozást a fent említett iskola diákjainak figyelembe véve az adott csoport érdeklődési körét és céljait, amelyhez előzetesen felvettük a kapcsolatot a szervezésben segítő pedagógusokkal.

Ez alapján a következő program jött létre:

Projekt bemutatása, céljának ismertetése

A diákönkormányzat tagjait a projekttervezés rejtelmeibe vezettük be, amelynek keretében elemezték az eddigi projektjeiket, illetve lehetőséget kaptak, hogy tervezzenek egyet a tanult formátum alapján.

A disputa szakkör tagjainak a készségeit a Tojásüzlet c. játék keretében fejlesztettük, amelynél megtanulták azt, hogyan lehet és kell a win-win szituációkra törekedni.

A drámakör tagjaival kipróbáltuk a Barba Hajnal c. papírszínházat is, amely keretében beszélgettünk az érdekképviselet, diszkrimináció stb. témákról.

Az általános (vegyes) csoporttal a kreatív írást gyakoroltuk Rényi Ádám novellájának segítségével, amely a projekt témájának egy fontos témáját járja körül: túlzott elvárások, megfelelési kényszer.

Picture of FIVEK

FIVEK

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Csendben nehéz: mentális terhek a fiatalok vállán

Az utóbbi években egyre több szó esik a fiatalok mentális egészségéről – nem véletlenül. Egy olyan generáció nőtt fel, amely egyszerre kapott több lehetőséget és több nyomást, mint valaha. Az információk állandó áramlása, a közösségi média térnyerése, az egzisztenciális bizonytalanság, a klímaszorongás, a tanulással és jövőtervezéssel kapcsolatos elvárások mind olyan tényezők, amelyek egyenként is megterhelőek, együtt viszont sok fiatal számára

Tovább olvasom »

Ne dőlj be mindennek – neten se!

Amióta az eszemet tudom, az internet mindig ott volt körülöttem. Tini koromra már természetes volt, hogy a híreket online olvasom, a barátaimmal chatelünk, és mindenről ott szerzünk infót. Most, hogy épp most kerülök be az egyetemre, még inkább érzem, mekkora jelentősége van annak, hogy tudjuk, mit olvasunk, és kinek mit adunk oda magunkról. Túlzás nélkül: forráskritika és adatbiztonság nélkül könnyű átverés

Tovább olvasom »

Miért fontos, hogy a diákokat is meghallgassák?

Az iskolában sok minden történik velünk. Tanulunk, dolgozatokat írunk, barátkozunk, néha unatkozunk, néha izgulunk, és néha ki vagyunk bukva. Az információk állandó áramlása, a közösségi média térnyerése, az egzisztenciális bizonytalanság, a klímaszorongás, a tanulással és jövőtervezéssel kapcsolatos elvárások mind olyan tényezők, amelyek egyenként is megterhelőek, együtt viszont sok fiatal számára szinte elviselhetetlenné válhatnak. Ebben a bejegyzésben nem az a célom,

Tovább olvasom »