Középpontban a mentális egészség a Miskolci akciónapunkon

Újabb akciónappal folytattuk, 2024. október 19-én a fiatalok mentális egészsége került a középpontba.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megtartott akciónapunkra résztvevő diákok elsősorban középiskolás diákokat toboroztak iskoláikból és baráti társaságukból. Azért döntöttünk így közösen, mert a projekt során is a fiatalok saját közvetlen környezetükben felmerülő kortárs mentális problémák (önismeret, önelfogadás, iskolai szorongás, szülő/pedagógus vs. fiatalok generációs és kommunikációs akadályok, internetes függőségek, online bántalmazás, testképzavar) felismerésére és lehetséges kezelésére, a fiatalokat érintő mentális problémák hatékony ki- és megbeszélésére fókuszálták az BeBalencedBee (ön)szeretetkártyákkal és közösségi médiás flashmobokkal.

Az akciónap keretében prezentációt mutattunk be a résztvevőknek az Erasmus+ programról, illetve a FIVEK által koordinált Beszéljünk róla! projektról. A prezentációkat a projektbe bevont fiatalok készítették és mutatták be, majd az elsajátított módszerekkel (problémafa, wordcafé, brainstorming, tréning, meseterápiás elemek adaptálása, beszélgetőkör). Ezt követően ismerték meg a meghívott fiatalok irányított tréning és workshop során a munkacsoport által kidolgozott (ön)szeretetkártyákat, illetve aktívan hozzájárultak a közösségi médiás flash mobunk bővítése. Az akciónapra meghívott fiatalok szívesen csatlakoztak a témához, örömmel próbálták ki az (ön)szeretetkártyákat, amelyek saját bevallásuk szerint egy lehetséges kísérlet, megoldási út kezdete lehet a fiatalokat érintő mentális problémák kezelésében, hiszen az elkészített kártyák segítenek az önreflexióban, a problémák közös megbeszélésében, illetve a tapasztalatcserében.

Az egyik legfontosabb visszajelzés a munkacsoport tagjaitól, hogy saját maguk fogalmazták meg a zárókonferencia után a megkezdett munka folytatásának igényét.

Picture of FIVEK

FIVEK

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

„Csak még egy videó…” – avagy hogy szippant be a képernyő

Őszintén? Én is folyton nyomkodom a telefonom. Reggel azzal kelek, este azzal fekszem. Ha van két perc szünet, előkapom. Ha unatkozom, TikTok, YouTube, Insta. És nem mondom, hogy ez mindig rossz – de néha azért elgondolkodom, mikor vált ez szinte kényszerré. Szerintem a legtöbben érezzük, hogy a képernyő már nem csak szórakozás. Néha már fáraszt, mégis nyomjuk tovább.Mert félünk lemaradni, unatkozni, kimaradni a

Tovább olvasom »

Miért (lenne) jó, ha végre beszélgetnénk egymással?

Szerintem a legtöbb fiatal már legalább egyszer érezte azt, hogy „döntöttek valamiről rólunk, de velünk senki nem beszélt róla előtte”. Iskolában, városi ügyekben, vagy akár a helyi közösségi terek átalakításánál – sokszor úgy születnek meg döntések, hogy a leginkább érintettek véleménye egyszerűen kimarad a képletből. És bár erről rengeteget lehetne panaszkodni, én inkább azon gondolkodom: hogyan lehetne ezt jobban csinálni? Mert az biztos,

Tovább olvasom »

Tükörbe nézni – nem csak kívülről

Valamikor 17 éves lehettem, amikor először tudatosult bennem, hogy mennyire szigorú vagyok magamhoz. Nemcsak arról van szó, hogy nem tetszett a hajam vagy hogy mennyit bénáztam matekórán. Hanem arról, hogy alapból azt gondoltam magamról: „nem vagyok elég jó”. Mintha ez lett volna az alapbeállításom. Aztán teltek az évek, és megtanultam valamit, amit mostanában próbálok tényleg gyakorolni: szeretni és elfogadni magam

Tovább olvasom »